Itália területi széttagoltsága gazdasági különbségekkel járt. Északon már végbe ment az ipari forradalom, délen stagnálás vagy hanyatlás volt jellemző. Az egység kezdeményezői az észak olaszok voltak. Erre két út kínálkozott, az egyik a népfelség következetes érvényesítésével elűzni a feudális dinasztiákat és kikiáltani az olasz köztársaságot, ezt Giuseppe Mazzini1 és Garibaldi hirdette. A másik út Piemont tartomány miniszterelnöke, Cavour2 szerint külső szövetségesre támaszkodva a piemonti dinasztia vezetésével, a legitimitás látszatát megtartva egységesíteni. A többség ezt szorgalmazta.

A függetlenségi háborút követően az Egyesült Államok tovább terjeszkedett nyugat felé. További területeket szerzett Nagy-Britanniától, Mexikótól és Franciaországtól. Volt, ahol pénzért vették a földet, volt, ahol politikai nyomással, s volt, ahol fegyverrel kényszerítették ki a területek átadását. Az 1840-es évekre elérték a nyugati partvidéket, és gyors ütemben építették a vasutat, hogy az az újabb és újabb hullámban érkező bevándorlókat, telepeseket nyugatra szállítsa. A népesség óriási sebességgel nőtt: 50 év alatt 7,2 millióról 23 millióra.

Bonaparte Napóleon már fiatalon kitűnt kiváló taktikai érzékével. A jakobinus terror ideje alatt segített elfoglalni Toulon városát a lázadóktól. A thermidori fordulat idején kegyvesztetté vált a jakobinusoknak nyújtott segítsége miatt, aztán mikor a királypártiak fellázadtak a Direktórium ellen és a Konvent székhelyét, a Tuileriákat ostromolták, egy kormánytagnak eszébe jutott Napóleon ügyes toulon-i taktikája, és kinevezte a Tuileriákat védő rögtönzött sereg élére. Napóleon rögtön tudta, hogy mivel lehet egyszerűen leverni a lázadókat: ágyúkkal lövetett közéjük, megölve 1400 királypártit.

1788-ban gyenge volt a termés, így a gabona ára felszökött. A következő tél pedig rendkívül hideg volt, így a fűtőanyagok ára szintén felment. Tavaszra a szegényebb emberek – tehát a többség – tartalékai elfogytak, így éheztek és fáztak. Közben a kormányzat teljes csődje miatt, 175 év szünet után összehívták a rendi gyűlést (lásd: Franciaország a 18. században). A szavazások során úgy nevezett panaszfüzetekben mindenki leírhatta sérelmét, így a nemesség alkotmányos monarchiát, a polgárság jogegyenlőséget, a parasztság pedig a magas adók és a földesúri szolgáltatások eltörlését követelték.