Az európai középkor új, fejlettebb szakaszának kialakulása az ezredforduló tájékán a mezőgazdaságban indult meg. Az európai világ a 10-11. században kezdte csökkenteni azt a különbséget, amely elválasztotta az akkor sokkal fejlettebb termeléssel, technikával, tudománnyal és művészettel rendelkező Bizánctól, Kordovától, Kínától vagy Indiától.

A mezőgazdaság fejlődésével és az éghajlat melegedésével Európában a 11. századtól a népesség is megnövekedett. Az emberek már jobban ellenálltak a betegségeknek, mivel jobban táplálkoztak, és a több termés miatt az éhínségek is csak ritkábban jöttek elő. Mivel egy-egy vidék túlnépesedett, nagy vándormozgalmak indultak el, s az emberek feltörték a még gyéren lakott területeket. Ez főleg Közép-Európában volt jellemző, az így betelepült embereket hospeseknek hívták.

A Krisztus születésének 1000. évfordulóját megelőző évben az emberek nem arattak, mert úgy gondolták, Jézus újra eljön és vele együtt a világvége is (végítélet). Azonban a világvége elmaradt, így viszont éhínség rohant végig Európán (ezután 1033-ban, halálának évfordulóján ezt még egyszer eljátszották). Eközben a magyarok, az arabok és a normannok is végigdúlták a kontinenst, miközben a hűbérurak sem bántak jól az életben maradt néppel. A csapások következtében addig soha nem látott buzgó vallásosság kerítette hatalmába az embereket. A szenteket áhítattal tisztelték, és földi maradványaikhoz hosszú zarándokutakra mentek.

Míg a nyugat minden szempontból visszaesett, addig a kelet megőrizte ókori fejlettségi szintjét, így a világ gazdasági, művészeti és tudományos központja a 6-10. században a Keletrómai Birodalom (más néven Bizánc) és Perzsia lett.

Odoaker, a germánok vezére, aki letette a trónjáról az utolsó császárt nem uralkodhatott sokáig újonnan szerzett földjén. A keleti-gótok, Theodorik királyuk (474-526) vezetésével betörtek Itáliába és elsöpörték a germánokat. Ravennában alakították ki székhelyüket és fényes udvart tartottak, tele római szakemberrel. Vízvezetékeket, fürdőket, templomokat építettek újjá, kezdett régi fényében tündökölni a terület. Ez azonban nem volt tartós, mert bár a keleti-gótok keresztények voltak, mégis egy olyan változatot vettek fel (arianus), amely Itália földjén eretneknek1 számított. Ezért Theodorik halála után a római vezető réteg (akik földet vesztettek a gótok beköltözésével) és az egyház szembefordult a gótokkal.